Már a hetedik egymást követő hónapban emelkedtek az inflációs célszámot, 2 százalékot messze meghaladó mértékben az éves összevetésű fogyasztói árak, jórészt annak következményeként, hogy a koronavírus-járvány után újrainduló gazdaságban a kínálat nem tud lépést tartani a kereslet fellendülésével.
A nyár első két hónapjában, júniusban és júliusban is 5,4 százalékos emelkedést mértek, ami 2008 augusztusa (5,4 százalék) óta a legmagasabb érték. Januárban még 1,4 százalékkal, februárban pedig 1,7 százalékkal emelkedtek éves szinten a fogyasztói árak, azóta meredeken gyorsuló ütemben kúsznak felfelé, így márciusban már 2,6 százalékos, áprilisban 4,2 százalékos, májusban pedig 5,0 százalékos volt az infláció.
Havi összehasonlításban szezonális kiigazítással számolva 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak szeptemberben. Elemzők az augusztusival megegyező ütemre, 0,3 százalékra számítottak.
Az erősen ingadozó élelmiszer- és energiaárak kiszűrésével számított maginfláció tavaly szeptemberhez képest 4,0 százalékkal nőtt, csakúgy, mint az előző hónapban, összhangban az elemzői várakozásokkal.
Havi összevetésben 0,2 százalékkal nőtt a maginfláció szeptemberben. Elemzők is 0,2 százalékot vártak az augusztusi 0,1 százalék után.
Éves összevetésben az élelmiszerek ára 4,6 százalékkal, az energiáé pedig 24,8 százalékkal emelkedett, utóbbi kategórián belül az üzemanyagok ára 42,1 százalékkal, a fűtőolajé pedig 42,6 százalékkal ugrott meg.
Havi összehasonlításban az élelmiszerárak 0,9 százalékkal, az energiaárak pedig 1,3 százalékkal nőttek.
Ismét kiugró mértékben - éves szinten 24,4 százalékkal - drágultak a használt teherautók és személygépkocsik, de az új járművek is jelentősen, 8,7 százalékkal drágultak.
Hétfőn több éves csúcsokra emelkedett a kőolaj ára, és bár azóta kissé mérséklődött, továbbra is meghaladja a hordónkénti 80 dollárt, miközben a földgáz ára is emelkedik. Az energiahordozók drágulása és a bérek emelkedésének gyorsuló üteme felfelé húzó nyomást gyakorol az inflációra. Szeptemberben a béremelkedés éves összevetésű üteme hét hónapi csúcsra emelkedett a munkaerőhiány miatt. Augusztus végén rekordnagyságú, 10,4 millió volt a betöltetlen állások száma, így a bérinfláció várhatóan tovább emelkedik.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket