Az észak-koreai delegációt a Kim Dzsong Un jobbkezeként számon tartott Kim Jong Csol vezeti, aki a diktatúrát irányító állampárt, a Koreai Munkapárt központi bizottságának alelnöke.
Bár a hivatalos programot még nem hozták nyilvánosságra, amerikai sajtóinformációk szerint az észak-koreai politikus pénteken dél körül találkozik Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel. Sajtóértesülések lehetségesnek tartják azt is, hogy Kim Jong Csol, aki az Egyesült Államokkal folytatott nukleáris témájú megbeszélésekért felelős főtárgyaló, a Fehér Házban látogatást tesz Donald Trump amerikai elnöknél - írja az MTI.
Kapcsolódó
A Yonhap dél-koreai hírügynökség - az amerikai sajtóban is idézett - értesülései szerint a háromtagú küldöttség levelet hoz Kim Dzsong Untól az amerikai elnöknek. Donald Trump nemrégiben ismételten kifejezte óhaját, hogy találkozzék az észak-koreai vezetővel.
Kim Jong Csol legutóbbi, november elejére, az ENSZ-közgyűlés ülésszakára tervezett találkozóját Mike Pompeóval az utolsó pillanatban lemondták. Washington és Phenjan az év elején vette fel ismét a kapcsolatot, miután újévi beszédében Kim Dzsong Un késznek mondta magát "bármikor" találkozni Donald Trumppal.
Kim Jong Csol és Mike Pompeo mostani megbeszélésére akkor kerül sor, amikor - szintén sajtóhírek szerint - Vietnamban, vagy Thaiföldön folynak az előkészületek Donald Trump és Kim Dzsong Un második csúcstalálkozójára.
Kim Jong Csol a múlt héten Pekingben Hszi Csin-ping kínai elnökkel tárgyalt.
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain
Döntött a rendőrség: örök rejtély marad a hatvanpusztai zebrák ügye
Azt hiszi, ködben nem „látja” a traffi? Mutatjuk, mi az igazság