Dan Carbunaru elmondta, hogy két kormányhatározatot fogadtak el a konstancai kikötő fejlesztéséről, ezek értelmében 5,3 milliárd lej (434,6 milliárd forint) értékű beruházással fejlesztik a kikötőt, amelynek 257 kilométer hosszú vasúti pályáját korszerűsítik, valamint 13 kilométer új vasúti pályát építenek - írta az MTI.
A konstancai beruházás várhatóan négy év alatt valósul meg - közölte Sorin Grindeanu közlekedési miniszter.
A Duna partján fekvő galaci kikötőben 780 millió lej (63,9 milliárd forint) értékű beruházással megnövelik a kikötő felületét, korszerűsítik a vasúti és a közúti infrastruktúrát, és egy 100 ezer négyzetméteres multimodális logisztikai platformot építenek.
A fejlesztésekkel Románia növelni akarja a két kikötő kapacitását, hogy eleget tehessen az orosz-ukrán háború miatt megnövekedett áruforgalomnak. Romániára ugyanis Ukrajnával szomszédos országként, valamint az ukrán fekete-tengeri kikötők használhatatlanná válása miatt fontos szerep hárul az ukrán gabona exportjában.
Legolvasottabb
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Felforgathatja az aréna sorsát egy friss kormánydöntés
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Moszkva kellős közepén lőttek rá egy katonai vezetőre
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kétéves mélyponton az euró, izomból erősödik a forint