A Nezavisne Novine című boszniai lap internetes oldalának beszámolója szerint az új jegybankelnököt hat évre választották meg. Elődje, Kemal Kozaric tíz évig vezette a boszniai központi bankot, kedden járt le második mandátuma.
Kozaric tevékenységét szakmai körökben kimagaslónak minősítik, a politikai csatározások kereszttüzében is meg tudta őrizni a bank függetlenségét.
Senad Softic, a szarajevói egyetem közgazdasági karának tanára, krízismenedzsmentet oktat Szarajevóban és Zágrábban is. Tagja a legnagyobb bosnyák pártnak, a Bakir Izetbegovic bosnyák elnök vezette Demokratikus Akciópártnak (SDA). A boszniai jegybankot az 1992-1995-ös boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződést követően hozták létre.
Az egyezmény két entitásra osztotta Bosznia-Hercegovinát, az ország területének 51 százalékát kitevő, főleg bosnyákok és horvátok lakta Bosznia-hercegovinai Föderációra és a többségében szerbek lakta boszniai Szerb Köztársaságra. A két országrésznek külön vezetése, parlamentje és alkotmánya is van, de rendelkeznek a teljes államra vonatkozó vezetéssel is. A daytoni megállapodás azt is leszögezte, hogy minden állami beosztást a három államalkotó nép - a bosnyák, a horvát és a szerb - között kell elosztani, így a jegybankelnök kinevezését is nemzetiségi egyeztetések előzték meg.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni