Rövid nyilatkozatában Tusk közölte, hogy a délelőtti brüsszeli találkozón kül- és biztonságpolitikai, illetve klímavédelmi és kereskedelmi kérdésekről egyeztettek. Mint mondta, számos témában egyetértettek, elsősorban a terrorizmus elleni harc területén, más kérdések azonban nyitva maradtak, például a klíma- és a kereskedelempolitika.
A találkozón Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság és Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke, valamint Federica Mogherini, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője is részt vett. (Nagyon fontos megállapodás született az EU-ban.)
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető