A cseh főváros idegenforgalmával évtizedek óta foglalkozó PCT adatai szerint ebből mintegy 590 ezer külföldi turista, míg 110 ezer hazai cseh állampolgár.
A turisták többsége a karácsonyi ünnepekre, és a szilveszterre, illetve az újévre érkezik Prágába. A külföldi turisták döntő többsége európai, elsősorban németek, oroszok, franciák, olaszok, osztrákok és szlovákok.
"Kontinensünkön kívül a legnagyobb számban amerikaiak foglaltak szállást, de tovább emelkedett a dél-koreai és a kínai vendégek száma is" - mondta Barbora Hrubá, a PCT szóvivője újságíróknak. Mint megjegyezte, a turistaforgalmat nagyban befolyásolja, hogy az utóbbi időben bővült a légi összeköttetés Pekinggel, Sanghajjal és Szöullal is.
A külföldi turisták által legkeresettebb helyek decemberben a hagyományos karácsonyi vásárok elsősorban az Óvárosi téren, a Prágai Várban, valamint a Vencel téren. Fokozott érdeklődésnek örvendenek a speciális adventi programok, amelyeket jelenleg gyakorlatilag már minden prágai városkerület megrendez.
A PCT tapasztalatai szerint a külföldi és a cseh turisták is általában jóval nagyobb összegeket költenek el decemberben, mint az év más hónapjaiban. A legnagyobb vásárlók közé az orosz látogatók tartoznak - jelentette ki Barbora Hrubá.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Tragédia: brutális lavina sodort el két magyar férfit a Magas-Tátrában
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket