Az erről szóló információt a The Washington Post című lap közölte meg nem nevezett forrásokra hivatkozva, hozzátéve, hogy ezt Mueller állítólag még a múlt hónapban mondta az ügyvédeknek - írja az MTI.
A lap megjegyezte: az ügyészek "alanynak" tekintenek valakit, aki ellen vizsgálat folyik, de nincs bizonyíték a vádemeléshez. Az újság ugyanakkor azt is állította, hogy magánbeszélgetésekben Robert Mueller azt az álláspontot képviselte volna, hogy megpróbálja lezárni azt a dossziét, amely az igazságszolgáltatás akadályozásáról szól, és arról kérdezné Donald Trumpot, hogy valóban megpróbálta-e meggátolni az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatot. (Kína visszavágott Trumpéknak - megjött a lista.)
A National Review című, kéthetente megjelenő konzervatív magazin szerint Mueller álláspontja azt jelenti, hogy a vizsgálóbizottság leminősítette Trump vélelmezett szerepét az oroszokkal történt állítólagos összejátszásban, amelyre egyes vélemények szerint a 2016-os elnökválasztási kampány idején került volna sor. Donald Trump mindig következetesen cáfolta az összejátszás vádját, s legutóbb március 18-án tett közzé Twitter-bejegyzést, amelyben "boszorkányüldözéssel" vádolta Robert Muellert. "A Mueller-vizsgálatnak soha nem lett volna szabad elkezdődnie, miután nem volt összejátszás, és nem volt bűncselekmény, az egész egy fondorlatos tevékenységen, valamint a csalárd Hillary és a Demokrata Párt által fizetett hamis dosszién alapul" - írta az elnök. S egyúttal emlékeztetett arra is, hogy a vizsgálóbizottságban "13 keményvonalas demokrata", Hillary Clinton "néhány nagy támogatója" és "nulla republikánus" foglal helyet.
A fotó forrása: Jim Watson/AFP
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép