Az intézkedés kiterjed az eljegyzési szertartásokra, a lánybúcsúkra, valamint a fiúk körülmetélése utáni ünnepségekre is. Polgári esküvőt továbbra is lehet tartani, de a dokumentum kiköti, hogy a ceremónia egy óránál tovább nem tarthat. A szertartás keretében egyúttal tilos lesz a tánc, illetve bárminemű étel, ital felszolgálása a víz kivételével. Azok pedig, akik 65 évnél idősebbek vagy 15 évnél fiatalabbak, és nem rokonai legalább másodfokon a menyasszonynak vagy a vőlegénynek, nem vehetnek részt az esküvőn.
A mostaniakhoz hasonló korlátozások múlt hét óta az ország 81 tartományából 14-ben már érvényben voltak, köztük a fővárosban, Ankarában is - írja az MTI.
A belügyminisztérium lépését megelőzően Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az országban a napokban tetőzik másodjára a járvány első hulláma. A tárcavezető rámutatott: a vallási ünnepek és a lakodalmak során tanúsított figyelmetlenség vezetett a jelen helyzethez.
Koca arról is beszámolt, hogy az utóbbi időben Ankarában regisztrálják a legtöbb új fertőzöttet, kétszer annyit, mint Isztambulban, amely az ország legnépesebb városaként a járvány korábbi gócpontja volt.
Az egészségügyi miniszter mindazonáltal jelezte, hogy jelenleg nincs napirenden a kijárási korlátozás újbóli bevezetése.
A 83 milliós Törökország május 4-től kezdett fokozatosan lazítani a korábbi intézkedéseken, és lépett át a járvány elleni védekezés második fázisába, amely a "kontrollált társadalmi élet" nevet viseli.
A kis-ázsiai országban az elmúlt napokban 1600 közelében alakul az újonnan igazolt fertőzöttek napi száma, 45 körül pedig a halálos áldozatoké. A regisztrált fertőzöttek száma meghaladja a 273 ezret, a halottaké pedig a 6400-at, miközben több mint 246 ezer embert már gyógyultnak minősítettek a hatóságok.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Jöhetnek a Revolutos ATM-ek Magyarországon?

Az 1 százalékos felajánlások tizedét „kiveszik” jövőre a civilek zsebéből

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége
