A tavaly kiírt tenderen négy jelentkező indult: a nyertesen kívül a francia Aeroports de Paris vezette konzorcium, a német repülőtér-üzemeltető Fraport, valamint a legnagyobb brit repülőtér-üzemeltető Manchester Airports Group.
A nyertes évi 24,5 millió euró koncessziós díjat fizet. A tenderkiírás előírt egy 608 millió eurós beruházást is, részben ebből az összegből kell megépíteni a légikikötő harmadik terminálját.
Legolvasottabb
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Moszkva kellős közepén lőttek rá egy katonai vezetőre
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Felforgathatja az aréna sorsát egy friss kormánydöntés
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól