A szlovák vállalkozók és fogyasztók bizalma augusztusban az elmúlt 17 hónapban mért szintekhez képest a legalacsonyabbnak bizonyult - adta hírül a pozsonyi Új Szó. A gazdasági hangulat Szlovákiában már harmadik egymást követő hónapban mutat jelentősen romló tendenciát – derült ki az Eurostat legújabb adataiból.
A szezonálisan kiigazított gazdasági hangulatmutató (IES) havi szinten 5,9-cel 90,9 pontra csökkent. A legnagyobb mértékben a szolgáltatások területén történt visszaesés, de az építőiparban és a kereskedelemben is hasonló zuhanás volt tapasztalható.
Bekavar a koalíciós válság
Az ipari bizalmi mutató, valamint a szolgáltatásokkal kapcsolatos mutatók esetében is jelentős csökkenést mértek. A fogyasztók azzal szembesülnek, hogy a saját gázkazánnal és szabályozott árakkal rendelkező társasházakban a fűtés akár 200 százalékkal is drágább lehet.
Szakértők szerint mindez arra a gazdasági bizonytalanságra vezethető vissza, amelyet többek között a kormányzati koalíciós krízis idézett elő, hiszen míg az európai országok többségében javában készülnek az ősszel és télen bekövetkező energiaválságra, illetve megpróbálnak enyhíteni a következményein, addig Szlovákiában a kormány a belső konfliktusaival van elfoglalva.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az