Szlovákia elkezdte a PET-palackok és a fém italdobozok újrahasznosítását – jelentette ki Ján Budaj környezetvédelmi miniszter az új rendszer szimbolikus felavatásán a pozsonyi Új Szó tudósítása szerint.
A visszaváltott palackok darabért 15 cent (55 forint) jár. A megyék, illetve az önkormányzatok közreműködésével tavasszal féléves tisztító akciót kezdeményeznek, melynek célja a természetben felhalmozódott PET-palackok eltávolítása „egyszer s mindenkorra”. (Magyarországon legkorábban 2023 második felében indulhat el a kötelező visszaváltás rendszere, a szerk.)
Kapcsolódó
Az európai uniós jogszabályok értelmében 2029-re minden tagállam köteles biztosítani az üdítőitalos palackok 90 százalékának begyűjtését. Mária Trcková, a rendszer üzemeltetéséért felelős szervezet igazgatója elmondta, olyan megoldást vették át Szlovákiában, amely külföldön bevált. Két éven belül szeretnék meghaladni a 70 százalékos visszaváltási arányt.
A boltok polcain január elsejétől fokozatosan jelennek meg a Z betűvel jelölt csomagolások, ami azt jelzi: a termék visszaváltható. A visszaváltható palackok között szerepelnek 0,1 literestől egészen a háromliteresig terjedő nagyságúak, kivételt képeznek a tejesdobozok, a szörpök, illetve 15 százaléknál magasabb alkoholtartalommal rendelkező szeszes italok csomagolásai.
Fontos tudnivaló, hogy a visszaváltásra szánt palackokat és fémdobozokat nem szabad összenyomni, és az eredeti címkének sértetlennek kell maradnia, hogy a vonalkód probléma nélkül szkennelhető legyen. Kell a kupak is.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak