Új időszámítás kezdődött januártól Szlovákiában: elkezdték a PET-palackok és a fém italdobozok újrahasznosítását, amelyek eddig elárasztották az erdőket.
Ján Budaj (OĽaNO) környezetvédelmi miniszter a pozsonyi Új szó online kiadása szerint azt mondta, a feleslegessé vált palackok gyakran a természetben végzik, a műanyag hulladék bekerül a folyókba, onnan pedig eljut az óceánokba, s hatalmas mértékű szennyezést okoz.
A visszaváltással eltűnnek a PET-palackok az utcákról, és lehet, hogy épp azok, akik eddig meggondolatlanul elhajigálták őket, most hajlandóak lesznek a gyűjtésre. Minden visszaváltott darabért 15 cent, vagyis 55 forint jár.
A rendszer elindításával Szlovákia közelebb kerül a célhoz: az uniós jogszabályok értelmében 2029-re minden tagállam köteles biztosítani az üdítőitalos palackok 90 százalékának begyűjtését.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak