Mintegy 34 millió eurót osztott ki a Martina Lubyová (SNS-jelölt) vezette oktatási minisztérium kutatási és tudományos projektekre olyan cégek között, amelyek korábban nem foglalkoztak kutatással, nincs bevételük, és a közelmúltban jöttek létre - adta hírül a pozsonyi Új Szó.
Az oktatási minisztérium szeptemberben 33,4 millió eurós pályázati felhívást tett közzé kutatási és tudományos projektek támogatására. Október végéig pályázhattak az érdeklődők, a tárca december 18-án tette közzé az ezek alapján kötött szerződéseket. Néhány cégnek még év végén átutalták a pályázatban jóváhagyott támogatást.
Kapcsolódó
A sikeres pályázók között vannak olyan cégek, melyeknek nincs bevételük, korábban nem foglalkoztak kutatással, a közelmúltban alapították őket, családi házban vagy panellakásban van a székhelyük, és nem működik a honlapjuk. Az oktatási tárca állítja, a pályázat kiértékelésekor törvényesen jártak el. Ugyanakkor az Állítsuk Meg a Korrupciót szervezet információi szerint a legmagasabb összeget, közel négymillió eurót Martin Babiar cégei kapták. A férfi Andrej Danko SNS-elnökhöz köthető.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető