A szlovák kormány úgy döntött, hogy idén 52 millió euróval járul hozzá az általános és középiskolák, a kórházak és szociális intézmények magasabb energiaárak miatt megugrott költségeinek a fedezéséhez, és segítenek azokon a társasházakban élő családokon is, akik saját gázkazánnal fűtenek, és emiatt az idei év elejétől látványosan megugrott számukra a fűtésszámla - írja a pozsonyi Új Szó.
A segélycsomaggal párhuzamosan különadót vetnek ki az atomerőművekre. Egész pontosan az „atomerőművekben előállított villanyárammal folytatott kereskedelemben képzett túlzott nyereségre”. Igor Matovič pénzügyminiszter szerint a villanyáram atomerőműben történő előállításának a gyártási költségei és a villanyáram tőzsdei ára közötti különbözetet vennék alapul. Erre vetnének ki 50 százalékos adót. A pénzügyminiszter ugyanakkor azt állítja, hogy az új adónemnek semmi köze a fent említett intézményeknek nyújtott támogatáshoz.
Kapcsolódó
Az új adónem csupán egy vállalatot érint, a Szlovák Villamos Műveket (SE), amelynek a tervek szerint már áprilisban nagyjából ötmillió eurót kellene befizetnie. Az SE részvénycsomagjának a harmada az állam tulajdonában van, a fennmaradó kétharmadon az olasz Enel és a cseh EPH osztozik. A cég vezetősége szerint az új adónem bevezetése garantáltan csődbe vinné a társaságot, amely már eddig is csődközeli helyzetben volt, 3,7 milliárd eurós adósságot görgetve maga előtt. Branislav Strýček, a Szlovák Villamos Művek vezérigazgatója szerint a csőd hetek kérdése lenne.
„Mindezt figyelembe véve, arra sem számíthatnánk, hogy a cég részvényesei tovább finanszírozzák majd a mohi atomerőmű 3. és 4. blokkjának az építését és beindítását, hiszen semmi garanciájuk sem lesz arra, hogy a befektetésük megtérül” – figyelmeztet Strýček. Mindez a cég szerint milliárdos károkat okozna az országnak, veszélybe sodorva Szlovákia energiabiztonságát, és tovább növelve a már így is magas energiaárakat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Túl sokan vannak? Kizárhatnak 13 bíborost a konklávéból, ezen múlhat a választás

Újabb szigor jön az egészségügyben

Orbán Viktort Tiborczról kérdezték, nincs mit félreérteni a válaszon

Ezért nincs alku: villámgyorsan adják el a lakásokat Budapesten
Amerikai és más ellenséges zsoldosok is az oroszok oldalán harcolnak, kiszivárgott a lista, amire mindenki várt

Nem fogja elhinni, hogy kiknek adta Ferenc pápa az utolsó vagyonát

Nagy Márton újabb ludast talált, itt lehet a következő árstop

Ijesztő dolgot találtak a Covid-oltásokban, a szomszédban már nem kérnek belőle

Nem maradt választásunk: elbuktuk az eurószázmilliókat
