A Skopje 2014 kormányprogram keretében lerakták az alapkövét annak az óriáskeréknek, amely egy a macedón főváros közepén folyó Vardán épített gyalogoshíd fölé magasodva 30 utasszállító kabinból nyújt öt év múlva nagyszerű kilátást 300 utasnak. A London Eye mintáját követő kerék átmérője 57 méter, a híddal együtt az építmény magassága eléri a 73 métert - számolt be róla a BIRN.
A beruházásra eredetileg 12 millió eurót szántak, de a tendert megnyerő hazai Beton építőipari vállalat legolcsóbb ajánlata is 18,3 millió euró volt. A projekt bírálói szerint a város, amelynek teljes évi költségvetése 70 millió euró, nem engedhet meg magának ekkora luxuskiadást, míg a szakemberek elsősorban azért támadják, mert szerintük vidámpark-jelleget fog adni a főváros központjának.
A nemzeti büszkeség feltámasztását szolgáló program neoklasszicista felfogásban alkotná újjá Skopjét, állítólag ez a stílus jellemezné az óriáskereket is, bármilyen nehéz is ezt elképzelni. A főváros újjáépítésének költségét kezdetben 80 millió euróra becsülték, de az ellenzék szerint már 560 milliónál tartanak.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint