Aleksandar Vucic, Szerbia államfője arra figyelmeztette országa lakosságát, hogy ősszel a koronavírus-járvány újabb hulláma fenyeget – vette át a vajdasági Szabad Magyar Szó a helyi a Nova S internetes portál tudósítását. A politikus attól tart, hogy az oltások egy része már nem lesz hatásos ősszel, ami támadási felületet kínál az átkozott vírusnak.
„Visszatér a vírus, ősszel újból támad, és ez súlyosabb formában történik majd, mert vannak olyanok, akiket már hét-nyolc hónapja beoltottunk” – mondta az elnök, aki hozzátette, hogy ezért épül az új koronavírus-kórház Újvidéken.Vucic ismételten arra kérte a Szerbia lakóit, hogy mindenképpen oltassák be magukat.
„Van elég oltóanyagunk, osztogathatjuk is. Szégyen, hogy olyan államok, amelyek küszködnek a vakcinaellátással, jobban állnak az oltással mint mi. Mindez azért, mert néhány összeesküvés-elmélet miatt nálunk sokan nem akarják beoltatni magukat” – mondta többek között a szerb államfő. Van olyan szakértő, aki nem tart a járvány negyedik hullámától.
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!