Februárban a cseresznye nyilván nem olcsó csemege Romániában, de így is megdöbbentő az ára, legalábbis Bukarestben - adta közre a rendkívüli vásár hírét a Maszol. A helyi sajtó beszámolója szerint az egyik fővárosi piacon egy kilogramm Argentínából importált cseresznyét 150 lejért (több mint 10 ezer forint) kínált az egyik árus.
A kispénzűek persze vehetnek mindössze száz grammot, azaz nyolc szemet, amiért 15 lejt (1000 forintot) kellett fizetniük. Összehasonlításképpen: Nagy-Britanniában egy kilogramm cseresznye ára most 10 font, azaz 53 lej. Romániában egy kilogramm cseresznye árából bőven futja egy családnak például egyhavi villanyszámla kifizetésére.
Kapcsolódó
A fotó forrása: Stocksnap
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is