A magyar kormány maga kíván megoldást adni az 1,8 ezer milliárd forint (8,5 milliárd dollár) jelzálog-alapú devizahitel problémájára, miután a Bankszövetség erre vonatkozó javaslatát nem tartotta kielégítőnek - számolt be a Reuters a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter bejelentéséről, amely meredek lejtőre küldte az OTP-részvények árfolyamát.
A tervről egyelőre annyit árultak el, hogy kiszámíthatóvá akarják tenni és 15-20 százalékkal csökkentetni akarják a havi törlesztőrészleteket, el akarják kerülni, hogy a forintban eladósodott hitelfelvevők rosszul járjanak és 3-5 év alatt ki akarják vezetni a devizában felvett jelzáloghiteleket a piacról.
Ez azt mutatja, hogy nagyjából 200 forintos rögzített árfolyamot vezethetnek be a törlesztésekre (miközben a piaci árfolyam 240 forint/frank) - mondta a hírügynökségnek Németh Dávid, a K&H Bank elemzője. Az ördög a részletekben rejlik, minden attól függ, hogy a kormány és a jegybank milyen szerepet vállal a megoldásban.
A szakértő szerint a kormány visszatérhet a jegybank augusztusban nyilvánosságra került javaslatához, amely szerint el kellene engedni a devizában felvett hitelek tőkéjének egy részét. Ez lehet a kormány tervének alapja. Az akkor napvilágra került elképzelés az árfolyamgát módosított változata volt, amelyben felmerült a rögzített árfolyam feletti tőkerész teljes elengedésének lehetősége, azaz a gyűjtőszámlahitel kiküszöbölése.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Létezik egy repalack, ami jóval többet ér, mint 50 forint, jól becsülje meg

Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben

Putyinéknak semmi se szent? – megtámadták a baltiak energiaellátását
Reagált Zelenszkij a korlátozott tűzszüneti javaslatra

Hadrendbe álltak Orbán békeharcosai, totális blokád jöhet a csütörtöki EU-csúcson

Spóroljon, fegyverkezzen! Lakossági megtakarításokból lenne harcias az EU, a németek már döntöttek
Szerdán egyeztet Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Látványos változás készül az M7-es autópályán, a Velencei-tónál esedékes
