Ez a második olyan beadvány, amely az ukrán válság miatt született, és amelyet sürgősséggel tárgyalnak a strasbourgi bírák. Február elején Ihor Szirenko ügyét vette előre a bíróság, aki azért perelte be Ukrajnát, mert a kijevi tömegoszlatás alkalmával megverték és jogellenesen fogva tartották.
Zurij Derevjanko a február 18. óta zajló rendőri erőszak miatt tett panaszt az emberi jogi bíróságon, és azt állítja, hogy a hatóságok éles lőszert, robbanóanyagokat és a hideg ellenére vízágyút vetettek be a tiltakozók ellen, több embert is megöltek.
Derevjanko szerint fellépésével a rendőrség megsértette a tiltakozók élethez való jogát, a kegyetlen vagy embertelen bánásmód tilalmát, a szabadsághoz és biztonsághoz való jogot, a gyülekezés és egyesülés szabadságát, a jogorvoslathoz fűződő jogot és a magántulajdonhoz való jogot is, amelyet mind szavatol az Emberi Jogok Európai Egyezménye, amely Ukrajnára is vonatkozik.
A beadvány soron kívüli vizsgálatáról és gyorsított tárgyalásáról az elnöklő bíró döntött, aki egyúttal felkérte az ukrán hatóságokat, hogy március 14-ig írásban jutassák el Strasbourgba észrevételeiket az ügyben.
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba
Azt hiszi, ködben nem „látja” a traffi? Mutatjuk, mi az igazság