Natalja Jareszko a Handelsblatt című üzleti lapban pénteken közölt interjúban kiemelte, hogy a napi 5 millió euró csak a katonai műveletek közvetlen költsége, és ezen felül további súlyos terheket ró Ukrajnára az Oroszországgal kialakult konfliktus.

Az ország 20 százaléka orosz megszállás alatt áll és 850 ezer menekültet kell ellátni - sorolta, hangsúlyozva, hogy "a háború rendkívül költséges" és "nagyon fájdalmas", de az ukránok hajlandók megfizetni az árát annak, hogy az európai szabályok szerint élhessenek és Európához tartozhassanak.

Az államháztartás helyzetéről szólva hangsúlyozta, hogy Ukrajna "nagyon gazdag ország hatalmas lehetőségekkel", de sok évig egy korrupt rezsim irányítása alatt állt, amely kifosztotta az államkasszát és rosszul vezette az országot. Most pedig a "háború" mellett heves pénzügyi válság is sújtja Ukrajnát, de államcsődről nincs szó.

További segítség kell az országnak

Azzal kapcsolatban, hogy szakértők szerint Ukrajna az idén fizetésképtelenné válhat, ha nem kap további 15 milliárd dollár támogatást a nemzetközi közösségtől, azt mondta, hogy ez a Nemzetközi Valutaalap (IMF) becslése, amelynek küldöttségével csütörtök óta tárgyalnak Kijevben.

Egészen biztos, hogy Ukrajnának további segítségre van szüksége, de nem ajándékot kér, hanem hitelt, amelyet nemcsak törleszt majd, hanem cserébe egy igen ambiciózus reformprogramot is végrehajt - mondta a miniszter. Az új kormány tavaly decemberi hivatalba lépése óta gondoskodott egyebek között arról, hogy a nagyvállalkozók fizessenek adót és ne menekítsék ki cégeik nyereségét adóparadicsomokba, és emelték a gazdagok adóterheit - tette hozzá.

A következő időszakban a gazdaság fehérítése céljából csökkentik a foglalkoztatásra rakódó terheket, visszaszorítják a bürokráciát, nagyszabású deregulációs - az állami gazdasági szabályozás jelentőségének csökkentésére irányuló - programot indítanak el, valamint radikális átalakításba kezdenek az állami vállalatoknál, hogy azok adósság és veszteség helyett nyereséget termeljenek, vagy pedig alkalmassá váljanak a privatizációra - mondta a miniszter.

Átalakítják a Naftogazt

Központi jelentőségű a Naftogaz földgázipari konszern átalakítása, amely így "végre átláthatóan működik majd". A földgáz árazását piaci alapra helyezik, és a cégből az uniós előírásoknak megfelelően két vállalatot hoznak létre. Az egyik a földgázkitermeléssel és -ellátással, a másik a földgáz szállításával és tárolásával foglalkozik majd. Ez utóbbi céget megnyitják a nemzetközi befektetők előtt - mondta Natalja Jareszko.

A miniszter az Egyesült Államokban született ukrán bevándorló családban, dolgozott az amerikai külügyminisztériumban, és a kilencvenes évek elején az Egyesült Államok kijevi nagykövetségének gazdasági osztályát vezette. 1995 óta Ukrajnában tevékenykedő nyugati pénzügyi befektető társaságoknál dolgozott, adóbevallása alapján dollármilliomos. Amerikai állampolgár, és az ukrán állampolgárságot tavaly decemberi miniszteri kinevezése előtt egy nappal szerezte meg.

Natalja Jareszko a kormányzati szerepvállalásáról elmondta, hogy nem politikus, hanem a gazdaságból érkezett, nagy tapasztalattal rendelkező "technokrata", aki segíteni akar hazája újjáépítésében. Hozzátette, hogy nem ő az egyetlen ilyen hátterű miniszter a Jacenyuk-kormányban, és többen vannak, akik azt tervezik, hogy néhány év után visszatérnek majd a gazdaságba.

Oroszország az ukrán dollárkötvény idő előtti visszafizetését kérheti

Oroszország nagy valószínűséggel hamarosan azt fogja kérni Ukrajnától, hogy idő előtt fizesse vissza a két éve decemberben kibocsátott és Moszkva által lejegyzett 3 milliárd dolláros kötvény ellenértékét - közölte egy orosz kormányzati forrás. A TASZSZ hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó, kormányzati szakértőként idézett forrás azt mondta, hogy az adósság idő előtti rendezését azért kérheti Moszkva, mert a kötvényvásárláskor rögzített gazdaság-pénzügyi feltételeket Kijev nem teljesíti. Az idézett forrás konkrétan nem tért ki arra, hogy milyen feltételek nem teljesülnek, csak annyit mondott, hogy az ukrán gazdaság államcsőd előtti állapotban van.

A TASZSZ szombati jelentésében emlékeztetett arra, hogy az orosz pénzügyminiszter már tavaly szeptemberben felvetette annak a lehetőségét, hogy az adósság idő előtti rendezését kéri Moszkva. Anton Sziluanov akkor a Vedomosztyi című orosz lapnak adott interjúban elmondta: a kötvénymegállapodásban egyebek között az szerepelt, hogy az ukrán államadósság nem haladhatja meg a GDP 60 százalékát. A pénzügyminiszter szerint az államadósság ezt a szintet már a lapnak adott interjúja idején átlépte. Hivatalos adat nem áll rendelkezésre.

November végén azt közölte az ukrán pénzügyminisztérium, hogy az ország államadóssága 72,9 milliárd dollár volt október végén. Azt, hogy ez milyen arányt képvisel a GDP-hez képest, nem ismertették.

Ukrajna 2013. december 17-én kötött pénzügyi támogatási megállapodást Oroszországgal, amelynek alapján Moszkva 15 milliárd dollár értékben vásárol ukrán kötvényeket. Az orosz pénzügyminiszter alig egy héttel később, december 23-án jelentette be, hogy Oroszország 3 milliárd dollárnyi ukrán eurókötvényt vásárolt. A kétéves lejáratú adósságpapír kuponja, évenként fizetendő kamata öt százalék.

Tavaly január végén felerősödtek azok a jelzések, hogy Oroszország rövid időn belül ismét ukrán kötvényt vásárol, kétmilliárd dollár értékben. Néhány nappal később Moszkva azonban befagyasztotta a segélyezési folyamatot, miután Kijevben felerősödtek a kormányellenes tüntetések, amelyek végül kikényszerítették az akkori ukrán vezetés távozását.

Ukrajna - a megállapodásnak megfelelően - tavaly december végén teljesítette féléves kamatfizetési kötelezettségét, időben átutalta az esedékes 75,5 millió dollárt. Az első részletet, 73,33 millió dollárt Kijev tavaly júniusban fizette ki, az előírtnál néhány nappal korábban.