A brit belügyminisztérium által a The Times kérésére összeállított - a tekintélyes brit konzervatív napilap által pénteken ismertetett - adatsor szerint 2015 negyedik negyedévében 25 százalékkal több állampolgársági kérelmet nyújtottak be a brit hatóságokhoz a Nagy-Britanniába más EU-tagországokból áttelepült külföldiek, mint egy negyedévvel korábban.
A kimutatás szerint a tavalyi utolsó három hónapban 5245 ilyen folyamodvány érkezett a belügyminisztérium bevándorlási és honosítási részlegéhez a harmadik negyedévben regisztrált 4179 beadvány után.
Az átlagon belül a 2004-ben felvett nyolc közép- és kelet-európai EU-tagország Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül 34 százalékkal többen, a harmadik negyedévi 1810 után 2433-an kértek brit állampolgárságot 2015 utolsó három hónapjában. A brit állampolgárságért folyamodó magyarok száma csaknem 39 százalékkal 217-ről 303-ra, a lengyeleké 38 százalékkal 1145-ről 1590-re emelkedett.
Hasonló folyamat figyelhető meg ugyanakkor a régi EU-tagállamok esetében is: a belügyminisztériumi kimutatás szerint a vizsgált időszakban 23 százalékkal több német, 22 százalékkal több olasz és 17 százalékkal több francia folyamodott brit állampolgárságért, mint egy negyedévvel korábban.
A The Timesnak londoni jogi irodák szakértői elmondták: az állampolgársági tanácsadásért hozzájuk forduló külföldi EU-polgárokat elsősorban az aggasztja, hogy ha a brit EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás eredményeként Nagy-Britannia esetleg kilép az Európai Unióból, akkor nekik nem kell-e majd távozniuk Nagy-Britanniából.
A 65 milliós Nagy-Britanniában jelenleg 2,9 millió külföldi EU-állampolgár él
. A brit törvények alapján ők akkor folyamodhatnak brit állampolgárságért, ha legalább hat éve folyamatosan és életvitelszerűen Nagy-Britanniában tartózkodnak, és leteszik a "Life in the UK" - Élet az Egyesült Királyságban - nevű vizsgát, amely a nagy-britanniai történelem és életforma sajátosságairól szerzett ismereteiket méri.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy