A Nobel-békedíjas egykori lengyel államfő, Lech Walesa békülésre szólította fel egykori munkatársát, Jaroslaw Kaczynskit, a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság párt (PiS) elnökét, az ország tényleges vezetőjét - tudósított a gazeta.pl.
A Szolidaritás szakszervezet egykori legendás vezetője azt írta: Kaczynski, Testvérem! Pillanatokon belül én és Te, generációnkkal együtt, az örökkévalóságba megyünk át. Ez követően a Facebook-bejegyzésében megjegyzi, ki akar békülni ellenségeivel mielőtt ez megtörténik.
Kapcsolódó
Rendet akarok hagyni magam után. Egységbe akarok kerülni azokkal is, akik nem a barátaim. Még Jaruzelski tábornokkal is sikerült ez, Kiszczakot már nem értem el időben. (Az 1981-es hadiállapot bevezetői - a szerk).
A felhívásra eddig nem érkezett válasz a megszólított politikustárstól. Megszólalt viszont a PiS szóvivője. Kedvesnek egyáltalán nem nevezhető szavakkal rövidre zárta az ügyet a Twitteren: Walesát már nem lehet komolyan venni. Szavait nem fogjuk kommentálni.
A kép forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!