Brüsszelben az Európai Bizottság épületében tárgyalóasztalhoz ült Michel Barnier, az Európai Bizottság főtárgyalója és David Davis brit Brexit-ügyi miniszter, hogy megkezdjék a tárgyalásokat a brexitről - tudósított az MTI. Az első szakaszban azonnal két erősen vitatott ügy kerül terítékre.
Az egyik a Nagy-Britanniában élő uniós, illetve az EU-ban élő brit állampolgárok jogainak ügye, a másik a szigetország által a korábbi brit kötelezettségvállalások alapján fizetendő "lelépési díj" kérdése.
Michel Barnier szerint először a brexit által okozott bizonytalanságokat kell kezelni, amelyek első sorban a brit és az uniós állampolgárokat, az uniós szakpolitikák kedvezményezettjeit érintik, valamint a brit és uniós határokra lesznek hatással, különösen az Észak-Írország és Írország közti határra. David Davis még ennyi konkrétumot sem mondott, csak olyan általánosságokra futotta tőle, hogy több dolog köti össze a feleket, mint ami elválasztja őket egymástól.
Az Egyesült Királyságban tavaly június végén tartott referendumon a brit választók 52 százaléka szavazott a kilépésre, 48 százaléka pedig a bennmaradásra. Theresa May brit miniszterelnök idén március 29-én jelentette be hivatalosan Nagy-Britannia unióból való kilépésének szándékát, így a szigetország uniós tagsága 2019. március 29-én.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt