A francia főváros 2021-től tenné általánossá a 30 kilométer per órás korlátozást, az intézkedésről most indítottak társadalmi konzultációt - írja az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC).
A sebességhatárok csökkentését Anne Hidalgo, a város polgármestere már megválasztása előtt megígérte. A városban természetesen most is vannak nagy 30-as zónák, de a döntést követően ez lesz az általános korlát. Ez alól a körgyűrű természetesen kivételt képez.
Nem csak Franciaország készül hasonló lépésre. A spanyol kormány azt ígérte, hogy ők is előkészítik a szabályozást, hogy a városi utakon 30, vagy akár ennél is alacsonyabb sebességkorlátok legyenek, akár már jövőre.
Az észak-spanyolországi Bilbao nemrég azt jelentette be, hogy ők lesznek az ország első, 300 ezer lakosúnál is nagyobb városa, ahol általános lesz a 30-as korlátozás. Ez ugyanakkor nem jelent majd forradalmi változást, mert a baszkföldi város útjainak 90 százalékán már most sem lehet 50-nel menni.
Hollandiában is párbeszéd folyik a témában, és ha igazak a hírek, Brüsszelben is csökkentik a városi sebességet 2021-ben.
Az ETSC régóta szorgalmazza, hogy az európai városok csökkentség a megengedett legnagyobb sebességet. Ez növeli a biztonságot, javítja a levegő minőségét, a városközpontok jobban megfelelnek a kerékpárosok és a gyalogosok igényeinek.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt