Októberben már a harmadik egymást követő hónapban zsugorodott a kínai feldolgozóipar teljesítménye, amelynek mutatója nem változott szeptemberhez képest. A kínai logisztikai és beszerzési szövetség (CFLP) által számolt beszerzésimenedzser-index 49,8 pont volt októberben, ugyanúgy, mint egy hónappal korábban, és ezzel továbbra is 2012 augusztusa óta a legalacsonyabb szinten áll. Júliusban a mutató még 50 ponton volt.
Ugyancsak vasárnap ismertetett adat szerint a kínai szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-index értéke októberben közel 7 éves mélypontra került, 53,1 pont lett a szeptemberi 53,4 pont után.
A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági ágazat teljesítményének növekedését, 50 pont alatti értéke pedig csökkenését jelzi. Az előzőnél alacsonyabb 50 pont feletti érték a növekedési ütem lassulását tükrözi.
A kínai gazdaság növekedése tavaly 7,3 százalék volt, a kormány idén 7 százalékos bővüléssel számolt, ami az elmúlt 25 év legalacsonyabb növekedési adata lenne. A GDP az első és a második negyedévben egyaránt 7 százalékkal, a harmadik negyedévben már csak 6,9 százalékkal nőtt.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!