Minden egyéb feltétel változatlansága mellett a digitális technológiák „rutinizálják” a munkát, ami így automatizálódik és kevesebb képzettséget igényel, a cégek viszont a munka átszervezésével olyan irányba vihetik el az új pozíciókat, amik komplexebbek, a korábbiaknál nem kevesebb, hanem több tudást igényelnek - idézi a G7 Szalavetz Andrea közgazdász professzor tanulmányát. Éppen ezért Szalavetz szerint nagyon sok múlik az üzemi, termelési szintű vezetés tudatosságán.
Beszéltem több olyan vezetővel, akik nagyon odafigyeltek arra, hogy a dolgozók egyre több feladatot tanuljanak meg, a gépekkel kiváltott felszabaduló idejükben más gépeket is kezeljenek, vagy éppen minőséget ellenőrizzenek. Ehhez át kellett tervezni a folyamatokat, továbbképezni a dolgozókat, de ez a befektetés megtérült: érdekesebb, változatosabb feladatokkal könnyebb megtartani a foglalkoztatottakat – mondta a szakértő.
Kapcsolódó
Ezzel összhangban van, hogy Szalavetz tapasztalatai szerint a cégeknek ma nem elsősorban a munkavállalóik bizonyítványának típusa a fontos, tehát nem elsősorban lakatost vagy forgácsolót keresnek, hanem rugalmas, önálló problémamegoldásra képes, új dolgok megtanulására nyitott munkavállalókat. Természetesen nagyon fontos, hogy az illető rendelkezzen valamilyen szintű nyelvtudással, informatikai ismeretekkel, emellett személyiségjegyeket, képességeket várnak el.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép