Az orosz minisztérium szerint a félsziget nyugati partvidékén fekvő szaki repteret nem érte tűzhatás, a balesetben senki sem sérült meg, a repülőgépekben sem esett kár. (A Reuters később az orosz TASZSZ hírügynökségre hivatkozva azt közölte, hogy a krími egészségügyi minisztérium vezetője szerint öt ember megsérült, köztük egy gyerek - a szerk.)
Alekszej Akszjonov, az Ukrajnától 2014-ben az oroszok által önkényesen elcsatolt Krím vezetője azt közölte, hogy a rendkívüli helyzetek minisztériuma ura a helyzetnek, a kiütött tűz körül öt kilométeres sávban mentőcsapatok biztosítják a helyszínt, hogy elkerüljék a sérüléseket a polgári lakosság körében - írja az MTI.
A védelmi minisztérium szerint a robbanások helyi idő szerint 15 óra 20 perckor kezdődtek. A detonációk okának megállapítására vizsgálat indult.
Akszjonov cáfolta azt az értesülést, hogy Szakiban általános evakuálást rendeltek volna el. Bejelentette ugyanakkor, hogy a katonai objektum környékéről valóban telepítettek ki embereket. Oleg Korjukov, a Krím vezetőjének tanácsadója Telegram-bejegyzésében azt írta, hogy mintegy 30 embert evakuáltak és hamis hírnek minősítette azt a közösségi médiában terjedő hírt, miszerint a félszigeten rendkívüli állapotot vezettek be.
Alekszandra Kiszeljova helyi lakos az RT orosz hírcsatornának nyilatkozva azt mondta, hogy 13 erős és számos kisebb robbanást hallott.
Közel van az orosz flotta
Novofjodorovka és Szaki 50 kilométerre északra fekszik Szevasztopol kikötőjétől, ahol Oroszország Fekete-tengeri flottája állomásozik, amelyet Moszkva évtizedekig bérelt Kijevtől, mielőtt 2014-ben önkényesen elcsatolta Ukrajnától a Krím félszigetet - írta a Reuters.
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá