Florin Citu román miniszterelnök jelentette be, hogy a román kormány január 1-től 10 százalék mértékű nettó minimálbéremelést javasol. A kormányfő Raluca Turcan munkaügyi miniszterrel együtt tárgyalást folytatott erről a szakszervezetekkel és a munkáltatókkal. A tanácskozást követően Citu elmondta, hogy bruttó 11 százalékos minimálbér-emelést javasoltak, ami nettóban 10 százaléknak felel meg.
A kormányfő azt is tisztázta, hogy január 1-től nő a minimálbér, korábban ugyanis a kormány fontolgatta, hogy már októberben vagy novemberben hatályba léptetik. A bruttó minimálbér 2550 lejre (185 155 forint) emelkedik a jelenlegi 2300 lejről (167 000 forint).
A munkaügyi miniszter közölte, hogy az intézkedés 1,970 millió embert érint, ugyanis a dolgozók 34,7 százaléka nem keres többet a minimálbérnél. A nettó minimálbér 1524 lej (110 657 forint) lesz, ami 138 lejes (10 020 forint) növekedés.
Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezet vezetője azt kifogásolta, hogy a kormány a 10 százalékos minimálbéremelésnél 5 százalékos inflációval számol, holott szerinte év végéig 7 százalékra nőhet a fogyasztói árindex. A másik oldalon, a munkáltatók viszont sokallják a növelést, ők bruttó 8 százaléknyi minimálbéremelést tartanak elfogadhatónak.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az