Az Oliver Wyman globális vállalati tanácsadó cég londoni részlege által összeállított tanulmány szerint nincs olyan brexit-forgatókönyv, amely valamilyen mértékben ne emelné a brit háztartásokra háruló költségeket. A tanulmány a jövő héten jelenik meg, de a BBC már hétfőn közölt belőle részleteket.
A ház szerint a legrosszabb forgatókönyv esetén, vagyis akkor, ha az EU-val folytatott brit kereskedelmet a brexit után magas vámok és szabályozói korlátozások terhelnék, a nemzetgazdasági szintű éves többletköltség elérheti a 27 milliárd fontot (csaknem 10 ezer milliárd forintot), vagyis a 27 millió brit háztartás mindegyikére kivetítve az ezer fontot.
Kapcsolódó
A fotó forrása: Ben Stansall/AFP
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta