Az oroszok 55 százaléka voksolna Vlagyimir Putyin államfőre, ha ezen a hétvégén lennének a választások, ami 5 százalékpontos csökkenést jelent 2014 áprilisához képest, és 15 százalékponttal kevesebb, mint amennyi a tavalyi elnökválasztási év januárjában volt - derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont csütörtökön közzétett felméréséből.
Putyin azonban így is magasan több szavazatot kapna, mint bármelyik potenciális kihívója. A kérdés ily módon való felvetése pusztán elméleti, mert a regnáló elnök az érvényes orosz alkotmány értelmében már nem jelöltetheti magát a 2024-es elnökválasztáson.
Kapcsolódó
A központ szerint a második helyen Vlagyimir Zsirinovszkij, a liberális demokrata párt vezére végezne, 6 százalékkal, őt pedig 5 százalékkal Pavel Grugyinyin, a kommunisták tavalyi elnökjelöltje követné.
Az oroszok közül a legtöbben, 41 százaléknyian, továbbra is Puytinban bíznak meg leginkább a politikusok közül. Ugyanakkor ez a mutató is csökken: tavaly júniusban a központ munkatársai még 48, 2017 decemberében pedig 59 százalékot mértek.
A második helyen, holtversenyben Szergej Sojgu védelmi miniszterrel, itt is Zsirinovszkij áll, a válaszadók 16 százalékénak támogatásával. Szergej Lavrov külügyminiszterben a válaszadók 14, Dmitrij Medvegyev kormányfőben a 13, Gennagyij Zjuganov pártvezetőben pedig a 8 százaléka bízik meg.
A közvélemény-kutatást március végén egy 1600 fős országos felnőtt reprezentatív mintán végezték el.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket