Geir Thorsteinsson, az izlandi szövetség első embere csütörtökön közölte, hogy egy zárt körű UEFA-tanácskozáson Platini bejelentette: nem indul a FIFA-elnökségért májusban.
Jobb a béke, ez volt a logikus döntés - tette hozzá Thorsteinsson.
A bennfentesek eleve nem várták a francia sportdiplomatától, hogy kihívja Blattert (képünkön), miután a sikeres brazíliai világbajnokság megerősítette a FIFA-elnök pozícióját.
A 79 éves svájci Blatter - aki 1998 óta irányítja a FIFA-t - korábban arról beszélt, hogy 2015-ben távozik posztjáról, ám nemrég kijelentette, hogy egy ötödik elnöki ciklust is elvállalna.
Platini júniusban a Sao Pauló-i FIFA-kongresszus után úgy nyilatkozott, hogy nem támogatja Blattert az ötödik mandátumának megszerzésében, mert a FIFA-nak "friss fuvallatra" van szüksége. Véleménye szerint a svájci vezető újraválasztása nem tenne jót a labdarúgásnak.
A FIFA-elnökségre jelenleg az egyetlen hivatalosnak tekinthető jelölt a francia Jérome Champagne, a szervezet korábbi főtitkár-helyettese és nemzetközi igazgatója.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek