A kedden elfogadott tervezet alapján a hongkongi kormányzót kijelölő választási bizottság 40 tagot delegálhat majd a hongkongi törvényhozói tanácsba, amelynek létszámát 70-ről 90-re bővítik. A zömében Peking-barát tagokból álló választási bizottságot pedig 300 fővel növelik egy újabb, a "nemzeti szervezeteket" tömörítő szektor hozzáadásával, amivel a bizottság tagjainak száma 1500-ra emelkedik.
Carrie Lam hongkongi kormányzó keddi sajtótájékoztatóján elmondta: azt tűzte ki célul, hogy április közepéig előterjeszthessék a törvényt a helyi törvényhozásban, és azt május végéig megszavazzák. Ezt követően a választási bizottság szeptemberben dönthetne a jelölésekről, a tavaly szeptemberről a koronavírus-járvány miatt eredetileg egy évre elhalasztott törvényhozó tanácsi választásokat pedig decemberben tartanák meg. Hozzátette: az új kormányzó személyéről jövő márciusban döntenének.
A pekingi központi kormányzat korábban azzal indokolta a módosítás szükségességét, hogy a Hongkongban 2019-ben kibontakozott, kormányellenes tüntetéshullám után biztosítsák, hogy a várost "hazafiak" irányítsák. A "hazafit" kínai illetékesek a Kínai Kommunista Párt iránt elkötelezett, Peking Hongkong feletti fennhatóságát elismerő emberként definiálják. Egyes megfigyelők szerint a reformokat követően félő, hogy az ellenzéki jelöltek nem kapnak esélyt arra, hogy induljanak a választásokon.
A hongkongi kormányzó szerint "nem kellene magától értetődőnek venni, hogy a demokráciapártiak mind hazafiatlanok". Úgy fogalmazott: az önmagában még nem tesz valakit hazafiatlanná, hogy a demokráciáért emel szót.
A tervezetet több más ország kritizálta amiatt, mert szerintük az a központi kormányzat által elfogadott irányelvekkel ellentétes nézetek elfojtását célozza. Az Európai Unió a tervezet előterjesztéséről szóló, március 5-én tett pekingi bejelentésre reagálva úgy foglalt állást, hogy a reformok elfogadásának messzemenő negatív következményei lehetnek a demokratikus elvek érvényesülésére és a demokratikusan megválasztott képviselőkre nézve, továbbá ellentétes lenne a Hongkongot érintő korábbi választási reformokkal, és szembe menne az alaptörvényben foglalt általános választójog bevezetésére vonatkozó kötelezettségvállalásokkal.
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Leesik az álla, ha megtudja, mekkorára rúgott Elon Musk vagyona