Oroszország a jövőben nem engedélyezi, hogy a külföldön áruval megrakott hajók átkeljenek a Kercsi-szoroson, az Azovi-tenger irányába - közölte a török közlekedési minisztérium szombaton a Twitteren az MTI szerint.
A minisztérium egyik szóvivője azt a tájékoztatást adta, hogy a változást az orosz fél jelezte. Részleteket nem tudni a korlátozásról, és egyelőre a moszkvai kormány sem nyilatkozott az ügyben.
Az Azovi-tenger Oroszország és Ukrajna beltengere, és csak a Kercsi-szoros köti össze a Fekete-tengerrel. Az ukrajnai háborúban Oroszországnak sikerült olyan fontos ukrán kikötőket megszereznie az Azovi-tenger partján, mint Mariupol és Berdjanszk.
Oroszország az elmúlt időszakban már korlátozta az Ukrajnából kifelé tartó hajóforgalmat. Mindez veszélybe sodorta Afrika gabonaellátását. Ezt végül nehezen, Törökország közvetítésével sikerült annyira fellazítani, hogy az ukrajnai tengeri gabonaexport folytatódhat.
Legolvasottabb
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Felforgathatja az aréna sorsát egy friss kormánydöntés
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Moszkva kellős közepén lőttek rá egy katonai vezetőre
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kétéves mélyponton az euró, izomból erősödik a forint