Az ügyről először svájci és holland lapok adtak hírt, és ezt követte a hivatalos megerősítés. A jelentések szerint a három ország hírszerző szolgálatai közös munkacsoportot alakítottak, és a nyomozás eredményeként márciusban kiutasítottak Hollandiából két feltételezett orosz kémet.
"A svájci hatóságoknak tudomásuk van a két, Hágában azonosított és kiutasított orosz kém ügyéről" - közölte egy nyilatkozatban az NDB svájci hírszerző ügynökség.
Kapcsolódó
"Az NDB aktívan közreműködött a műveletben holland és brit partnereivel. Az NDB így hozzájárult egy illegális akció megelőzéséhez, amelynek a célpontja egy fontos svájci létesítmény volt" - tette hozzá.
A lapok szerint a célpont a Bern közelében lévő Spiez laboratórium volt, amely az olyan idegmérgek elemzésével foglalkozik, mint a Szkripal-ügyben hírhedtté vált "Novicsok". Az Oroszországban kifejlesztett méreggel márciusban az angliai Salisburyben merényletet követtek el a Nagy-Britanniában élő Szergej Szkripal volt kettős ügynök és a lánya ellen.
A sajtó szerint a Hollandiából kiutasított két személy nem ugyanaz a két férfi, akit Londonban a merénylettel gyanúsítanak.
A berni orosz nagykövetség cáfolta a svájci gyanúsítást. "Az ilyen hamis állításokat egyszerűen képtelenségnek tartjuk, újabb kísérletnek arra, hogy oroszellenes légkört teremtsenek" - állította a képviselet.
A fotó illusztráció, forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre