Körülbelül egy órán át voltak problémák az áramszolgáltatással Londonban, valamint a South East, Midlands, South West és Wales területeken működő szolgáltatóknál, és valamilyen "incidens" volt az oka, amely két generátort érintett - írja az Index.hu.
A nagy brit lapok közül a Telegraph oldalán felidézték a 2003-as Nagy Londoni Áramszünet emlékét is, amely nagyjából félmillió embert érintett.
Kapcsolódó
A Northern Powergrid nevű elosztótársaság szerint az általuk kiszolgált 3,9 millió otthonból 110 ezerben volt áramszünet.
Megzavarodtak a közlekedési lámpák, ezért sok kereszteződésbe forgalomirányító rendőröket kellet kivezényelni. Emellett késések voltak a vasúti közlekedésben, totális sötétségbe borult például a Clapham Junction állomás, káosz volt a Victoria Station állomáson, és Newcastle repterén tizenöt percig nem volt áram. A Heathrow, a Gatwick és a Luton repterek működését szerencsére nem érintette a kimaradás.
Az emberek a mobiljaikkal igyekeztek világítani az elsötétült épületekben, és mindenfelé megszólaltak a riasztók.
A metró és a vasút néhány vonalán és akár 60 perces késést is okozhatott a kimaradás, és a hatóságok arra figyelmeztették a lakosságot, hogy közlekedjenek a megszokottnál óvatosabban.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett