Több mint két és fél százalékkal nőtt a kőolaj ára arra a csütörtöki bejelentésre, hogy az OPEC és a szervezeten kívüli nagy olajtermelők (OPEC+) megállapodtak a tavaly jelentősen visszafogott termelésük fokozatos növeléséről a májustól számított három hónapban. A Brent hordónkénti ára 1,63 dollárral (2,60 százalékkal) 64,37 dollárra nőtt, a WTI ára pedig 1,76 dollárral (2,97 százalékkal) 60,94 dollárra emelkedett 18.30-ra.
Az OPEC és a szervezeten kívüli nagy olajtermelők - köztük Oroszország - tavaly áprilisban a termelésük napi 9,7 millió hordós csökkentéséről állapodott meg. Ez a mennyiség a világ 2019-es olajfelhasználásának mintegy tizedét jelentette, mert a pandémia miatt visszaesett a globális olajkereslet, és jelentősen csökkent az energiahordozó ára. Decemberben már napi 500 ezer hordó termelésnövelésről határoztak a kereslet élénkülésére, és arról is döntöttek, hogy havonta egyeztetnek a termelés nagyságáról. Ezután január elején Szaúd-Arábia azt közölte, hogy egyoldalúan napi mintegy egymillió hordóval csökkenti a termelését februárban és márciusban.
Az OPEC+ legutóbbi, márciusi ülésén úgy döntöttek, hogy az áprilisi termelésen nem változtatnak. A csütörtöki megbeszélésen azonban már arról született megállapodás, hogy a 23 országot tömörítő OPEC+ májusban és júniusban egyaránt napi 350 ezer hordóval, júliusban pedig napi 450 ezer hordóval növeli a kitermelését az élénkülő kereslet kielégítésére. Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes a találkozó során azt mondta, hogy várakozásai szerint idén napi 5-5,5 millió hordóval nő a globális olajkereslet.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is