Helyi sajtóértesülések szerint az elnök azzal indokolta a döntését, hogy a Haladó Párt élén álló Gunnlaugsson még nem konzultált előzőleg a kormánykoalíció másik tagjával, a Függetlenségi Párttal. A miniszterelnök egyébként azzal indokolta javaslatát, hogy erre szükség lehet, ha a Függetlenségi Párt már nem tudja őt tovább támogatni. Ez a kormánykoalíciós partner azonban nem egységes, és sok képviselője egyenesen tart egy előre hozott választástól, mert a közhangulat miatt sok mandátum elvesztésével számol erre az esetre - olvasható a portálon.
A sajtó találgatásai szerint a válság egy új koalíció felállásával, vagy mégis a választások előre hozatalával fog megoldódni. Hétfőn példátlanul nagy tömeg, több mint tízezer izlandi tüntetett a főváros, Reykjavík központjában Gunnlaugsson lemondását követelve. Ugyancsak felsorakozott vele szemben a négy ellenzéki parlamenti párt, és hivatalosan bizalmi szavazást kért a kormány ellen.
Ennek időpontját még nem tűzték ki.Gunnlaugsson hétfőn még azt mondta a televízióban, hogy ki akarja tölteni a hivatali idejét, azaz a 2017 tavaszán várható választásokig a kormány élén akar maradni.
A miniszterelnök és a felesége a panamai dokumentumok szerint közel 4 millió dollár értékben menekített ki kötvényeket izlandi bankokból a 2008-as pénzügyi válság idején. A kormányfő azzal védekezik, hogy adócsalást nem követett el. A botrányban napvilágra került Bjarni Benediktsson pénzügyminiszter neve is.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén