Szeptemberben még havi 0,1 százalékos csökkenés volt, ezért a piaci elemzők most nem számítottak az árak növekedésére. Az októberi növekedést különböző új autómodellek piaci bevezetése és a szolgáltató szektorban tapasztalt áremelkedés okozta. Az élelmiszerek termelői ára 1 százalékkal nőtt, a szolgáltatásoké 1,5 százalékkal emelkedett, de az energetikai termékeké 3 százalékkal csökkent. Éves alapon, 2014 októberét 2013 októberével összehasonlítva 1,5 százalékkal nőttek a termelői árak. Szeptemberben kissé nagyobb, 1,6 százalékos éves növekedés volt.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?