A törvényhozásnak benyújtott javaslat szerint a kormány elvenné a havi 1.000 eurót meghaladó jövedelemmel rendelkező állami alkalmazottak 13. és 14. havi fizetését, munkanaponként 30 perccel növelné a kötelező munkaidőt valamennyi műszakban és csökkentené az évente 65 ezer eurónál többet keresők adókedvezményeit. Számos termékcsoportot átsorolnának a 13 százalékos áfával terhelt csoportból a legmagasabb, 23 százalékos kulcs alá, és a kormányfő szavai szerint "jelentős mértékben" csökkentenék az oktatásra és az egészségügyre fordított kiadásokat.
"Nemzeti vészhelyzetben vagyunk" - hangsúlyozta éjfél körül sugárzott beszédében a kormányfő. A költségvetési tervezetben felvázolt intézkedések elmaradása azzal fenyeget, hogy "nem lesz pénz a bérek kifizetésére és alapvető cikkek behozatalára" - mondta Coelho. A jobbközép kormánykoalíció vezetője hozzátette: "Amikor (június elején) megválasztottak, nem gondoltam, hogy ilyen szigorú intézkedéseket kell majd bejelentenem".
Portugália a legkevésbé jómódú nyugat-európai ország, gazdasága pedig a válság előtt is igen csekély mértékben növekedett, és idén tavasz óta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió (EU) támogatására szorul.
A 78 milliárd eurós IMF-EU hitelhez kapcsolódó megállapodás alapján a hazai össztermék (GDP) arányában mért államháztartási hiányát a 2010-es 9,5 százalékról 5,9 százalékra kell leszorítania 2011-ben. Egyelőre nem biztos, hogy tartható-e a hiánycél, mert a deficit az első félév végén 8,3 százalék volt. Jövőre 4,5 százalékra kell leszorítani a hiányt.
A hitelezőkkel kötött megállapodás szerint Portugáliának 2013-ban vissza kell térni az államháztartás piaci finanszírozásához. Az előrejelzések alapján addigra a GDP-arányos államadósság eléri a 115 százalékot, majd lassú mérséklődés kezdődik, 2016-ban 110 százalék lesz az adósság GDP-hez viszonyított aránya.
A nagy adósság alacsony szintű növekedéssel jár együtt. Az IMF prognózisa alapján a 2009-2016 közötti időszakban az átlagos éves GDP-növekedés 0,3 százalék. Az idén és jövőre a GDP egyaránt 2 százalékkal csökken és csak 2013-ban indul be újra a növekedés Portugáliában.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni