A német statisztikai hivatal (Destatis) pénteken közölte, hogy a termelői árak januárhoz képest 0,5 százalékkal, tavaly februárhoz viszonyítva pedig 3 százalékkal csökkentek.
Elemzők havi szinten 0,2 százalékos, éves összevetésben pedig 2,7 százalékos csökkenést vártak.Az energiaárakat kiszűrve a termelői árindex januárhoz lépest csak 0,1 százalékkal, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig 0,7 százalékkal ment lejjebb.
Az energiaárak egy év alatt 9,4 százalékkal zuhantak, a tartós fogyasztási cikkek ellenben 1,4 százalékkal, a tőkejavak pedig 0,7 százalékkal drágultak.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe