A szövetségi parlament (Bundestag) egyik ellenzéki pártja, a kormányzó szociáldemokratáktól balra álló Baloldal (Die Linke) írásbeli kérdésére összeállított kimutatás szerint a kormány 350,1 millió euró (140 milliárd forint) értékben adott engedélyt fegyverek és más katonai felszerelések ukrajnai exportjára az orosz támadás február 24-i kezdete és június 1-je között - írja az MTI.
Fegyverszállításra 219,8 millió euró értékben adtak ki engedélyt, egyéb katonai felszerelések - például sisakok és golyóálló mellények - ukrajnai exportjára pedig 85,2 millió euró értékben. További 45,1 millió eurót tesznek ki azok a szállítások, amelyeket az áprilistól bevezetett új, egyszerűsített engedélyezési eljárásban hagytak jóvá. Ennél a tételnél nem közölték a fegyverek és egyéb katonai felszerelések arányát.
A gazdasági minisztérium államtitkára, Udo Philipp a kimutatáshoz csatolt magyarázatban kiemelte, hogy az engedélyek jórészt a hadsereg (Bundeswehr) készletéből származó fegyverekre, felszerelésekre vonatkoznak. Ezek mind használt eszközök, ezért nem is a beszerzési árukon, hanem a jelenlegi - értékcsökkentett - áron szerepelnek a statisztikában.
A kérelmekről a kancellárból és több miniszterből álló, úgynevezett szövetségi biztonsági tanács dönt, amely zárt üléseken tárgyal az engedélykérelmekről, és sem a parlamentnek, sem a nyilvánosságnak nem tartozik elszámolással. Tevékenységéről csak összefoglaló adatokat közöl az ágazat kivitelének alakulásáról szóló kormányzati jelentésekben.
Ugyanakkor a ZDF országos köztelevízió beszámolója szerint az világos, hogy Németország a kormány ígéretei ellenére még mindig nem küldött Ukrajnába úgynevezett nehézfegyvereket, például páncélozott harcjárműveket, hanem védekezésre alkalmas, úgynevezett könnyű fegyverzettel - főleg vállról indítható rakétákkal - és lőszerrel támogatta az orosz csapatok ellen harcoló ukrán hadsereget.
A kormány politikáját így két oldalról is bírálják. A legnagyobb ellenzéki erő, a jobbközép CDU/CSU pártszövetség szerint nehézfegyverzettel is segíteni kell Ukrajnát, a Baloldal szerint viszont egyáltalán nem szabad fegyvert küldeni, hanem a diplomáciai megoldásra kell összpontosítani.
A ZDF kiemelte, hogy Németországgal szemben az Egyesült Államok nehézfegyverekkel, köztük önjáró, lánctalpas lövegekkel is támogatja az ukrán erőket, a már meg is valósított és a kilátásba helyezett fegyverzetszállítások összértéke több, mint tízszer nagyobb, 4,37 milliárd euró - írja az MTI.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lejár egy fontos egyezmény, visszatér a nukleáris fegyverkezési verseny?