"Különösen a Brexitre való tekintettel fontosnak tartjuk, hogy minden, a devizaközösség továbbfejlesztésével kapcsolatban felmerülő problémákra az unió egészének a keretei között keressünk megoldást" - fogalmazott a pénzügyminisztérium szóvivője az Európai Bizottság javaslatát firtató hírügynökségi megkeresésre adott válaszában. Nem akarunk különbséget tenni a "kint" és a "bent" lévők, vagyis az euróövezeti tagok és a többiek között - mondta.
Németország már megkezdte az egyeztetéseket az Európai Unió jövőjéről Franciaországgal. Tüzetesen meg fogják vizsgálni a bizottság javaslatát, de korai lenne még annak részleteibe menni. Rámutatott ugyanakkor, hogy az Európai Unióban a hitelesség megerősítése érdekében a már meglévő szabályokat kellene először érvényesíteni és csak ezt követően kellene az integráció megerősítése irányába vezető további lépéseken gondolkodni.
Kapcsolódó
A tagországoknak elsősorban strukturális reformokkal és az adósság csökkentésével kell a hitelesség megerősítésére és a gazdasági növekedés fellendítésére törekedniük - mondta a pénzügyminisztériumi szóvivő, megjegyezve, hogy jelentősen csökkennie kell még a pénzügyi kockázatoknak ahhoz, hogy a felelősség megosztásának további elmélyítése egyáltalán szóba kerülhessen.
"A eurókötvényekről szólva pedig úgy gondolom senki nem fog meglepődni azon, hogy Németország elutasító álláspontja egy jottányit sem változott az adósság közös felvállalással szemben".
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető