A lengyel védelmi minisztérium egy francia és egy amerikai ajánlat összehasonlítása alapján a Gulfstream G550-es amerikai gépét választotta kis utasszállító repülőgépek szállítására kiírt tenderén - jelentette a gazeta.pl. A két 16 személyes gépért 440,5 millió zlotyt (31,7 milliárd forint, két focistadion ára) fizetnek.
A szerződés szerint az üzlethez hozzátartozik egy logisztikai csomag, illetve a földi személyzet és a pilóták kiképzése is. Az új szerzemények 2017 augusztusában érkezhetnek meg Varsóba, ahol mindenekelőtt átfestik őket piros-fehérre.
A hadügyi tárca szóvivője szerint 20 évet vártak a lengyelek arra, hogy a katonaság rendelkezzen VIP utasok szállítására alkalmas repülőgépekkel. Ehhez képest csodálatos, hogy az új kormány egy év alatt pontot tett a beszerzés végére.
A megvásárolt repülőgépek ugyan nem a légi forgalom Mercedesei, de azért nem is Trabantok. Gyártójuk az elmúlt 40 évben a világ 50 országába juttatta el termékeit. A minisztérium 2020-2021-ig be akar szerezni két 65 személyes VIP-gépet is, illetve vesznek egy használt repülőgépet, amely 130 embert szállíthat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Már el is költötte a pénzét máshol a dubaji befektető

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Felborogatják az amerikai termékeket a boltokban, durvul az európai bojkottmozgalom

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója
