A Capital Economics elemzői Mario Draghi EKB-elnök szerdai nyilatkozatából arra a következtetésre jutottak, hogy az eurójegybank teljes egészében végigviszi a havi 60 milliárd eurós eszközvásárlási programot.
Al ondoni elemzők kimutatták ugyanakkor, hogy az ECB mennyiségi enyhítési ciklusának GDP-arányos értéke ebben az esetben is hozzávetőleg csak a fele lenne az amerikai Federal Reserve, illetve a Bank of England - a brit jegybank - által végrehajtott likviditáspótló programokénak.
A Capital Economics éppen ezért azzal számol, hogy az euróövezeti gazdaság növekedése jövőre 1 százalékra lassul a cég által 2015-re várt 1,5 százalékról.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak