A német pénzügyminisztérium szóvivője, Martin Kotthaus "teljesen illuzórikusnak" nevezte azt az értesülést, hogy az ESM kapacitásait megnégyszereznék. A Der Spiegel című német hetilap vasárnap jelentette, hogy az eurózóna tagországai arra készülnek, hogy tőkeáttétel révén megnövelik az állandó válságkezelési alap kapacitását, amely így meghaladhatná a kétezer milliárd eurót. A tervek szerint az ideiglenes válságkezelő alapnál, az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) esetében használt tőkeáttételes eljáráshoz hasonlóan az állandó mechanizmusnál is négyszeresére,a jelenlegi 500 milliárd euróról 2 billió euróra növelnék az eszköz kapacitásait.
"Az ESM ugyanazokat az eszközökkel fog működni, mint elődje, az EFSF, se többel, se kevesebbel" - fogalmazott a szóvivő, hozzátéve: korai lenne még számokról beszélni, teljesen absztrakt még az elképzelés.
Az EFSF esetében az euróövezeti vezetők abban reménykedtek, hogy úgynevezett különleges célú gazdasági egységeken (SPV) keresztül minden mentőalapos euróhoz 4-5 másik eurót tesznek hozzá a magánbefektetők. Piaci érdeklődés hiányában azonban az áttételes eljárás akkor kudarcot vallott, és az euróövezeti vezetők végül az ESM egy évvel korábbi bevezetése mellett döntöttek. Az ESM októberben kezdi el működését.
Legolvasottabb
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket