A Bent olajfajta ára 2008 óta legmagasabb szintre emelkedett hétfő reggel - részben amiatt, hogy egyre hevesebbek a harcok Ukrajnában. Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 11,65 dollár (9,86 százalék) emelkedéssel, 129,76 dolláron állt reggel fél nyolckor, de a kereskedés kezdeti szakaszéban ennél magasabban, 130,89 dolláron is jegyezték.
Az év elején 68 dollár körüli volt az olajár.
A kőolaj árát tovább emelte a reggeli órákban az orosz elnöknek az a figyelmeztetése, hogy ukrán hadiipari létesítményeket lőnek majd, miközben két ukrán településről a civilek kimenekítése már másodjára állt le, amiért mindkét fél a másikat okolja.
Erősítette a kőolaj árára nehezedő nyomást, hogy Líbiában leállították a termelést két nagy olajmezőn, ezzel az ország olajtermelése mintegy a negyedével, napi 330 ezer hordóval csökkent.
További szankciók jöhetnek
Fölfelé nyomta az olajárat Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnökének egy törvényhozóknak címzett levele is, amiben azt írta, hogy olyan szigorú törvény kidolgozásán munkálkodnak, amellyel még jobban el tudnák szigetelni Oroszországot a globális gazdaságban. Pelosi szerint a képviselőház vizsgálja annak lehetőségét, hogy törvényt fogadjanak el az orosz kőolaj és egyéb energiatermékek importjának betiltásáról az ukrajnai háború miatt.
A tervezett jogszabályban hatályon kívül helyeznék az Oroszországgal és Fehéroroszországgal fennálló kereskedelmi szerződéseket, és megindítanák Oroszország kizárásának folyamatát a Kereskedelmi Világszervezetből (WTO) is.
Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott