A posztért négy jelölt szállt versenybe: Dana Reizniece-Ozola lett, Pierre Gramegna luxemburgi, Mario Centeno portugál és Peter Kazimir szlovák pénzügyminiszter - írta az MTI.
Az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő testület tagjai egyszerű többséggel, két és fél évre fogják megválasztani az új elnököt.
Jeroen Dijsselbloem jelenlegi, holland szociáldemokrata elnök mandátuma 2018. január 13-án jár le, sajtójelentések szerint ugyanakkor már az utóbbi hónapokban is ingott a széke, miután hazai pártja, a Munkapárt (PvdA) hatalmasat bukott a tavaszi választásokon, és nem lett tagja az új kormánynak.
Az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója a napokban hangsúlyozta: a csoport következő elnökének is szociáldemokrata politikust kell választani, az ugyanis "veszélyes" lenne, ha a főbb uniós intézmények - az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament - után újabb testület is néppárti vezetés alá kerülne.
Szakértők szerint a legnagyobb esélyes Mario Centeno, aki hivatalosan független politikusként tagja a szocialista portugál kormánynak.
Kedden olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint a szavazást elhalasztják a német kormányalakítási tárgyalások kudarca és a közelgő olasz választások miatt - írta az MTI.
A kép forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető