A dpa német hírügynökségnek adott év végi interjúban kijelentette: teljes mértékben bízik abban, hogy a ratifikációs folyamat időben lezárul.
Stoltenberg egyértelművé tette: nem számít arra, hogy Törökország sokáig blokkolja a felvételi eljárást. A legkeletibb szövetséges állam mindeddig nem volt hajlandó ratifikálni a Finnország és Svédország NATO-felvételéhez szükséges csatlakozási jegyzőkönyveket.
A török vezetés húzódozását azzal indokolja, hogy a két tagjelölt állam "terrorszervezeteket" támogat, mint például a betiltott Kurdisztáni Munkáspártot (PKK). Vannak azonban olyan vélemények is, hogy az ódzkodásban szerepet játszhat a felfüggesztett fegyverexport a NATO-partnerek részéről. Így például az Egyesült Államok kizárta Törökországot az F-35-ös vadászrepülőgép programból, miután a török kormány S-400-as rakétavédelmi rendszereket vásárolt Oroszországtól, ami komoly biztonsági aggodalmakat váltott ki a NATO-országok részéről.
Svédország és Finnország május közepén kérte felvételét a NATO-ba az Ukrajna ellen indított háború következtében. Június végén már megoldódni látszott a "terrorszervezetek" állítólagos támogatásával kapcsolatos vita. Törökország azonban most úgy véli, hogy különösen Svédország részéről nem teljesültek az akkori megállapodások. Ankara egyebek mellett állítólagos terroristák kiadatását követeli.
A múlt héten Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter svéd kollégájával, Tobias Billströmmel tartott sajtóértekezleten azt mondta, hogy még csak felúton sem tartannak a megállapodások végrehajtása területén. Egyben bírálta a svéd legfelsőbb bíróság nemrég hozott döntését, amellyel megtagadta Bülent Kenes török újságíró kiadását Törökországnak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)