Jens Stoltenberg a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban megjelent vendégkommentárjában kiemelte, hogy a NATO feladata a béke fenntartása és a gondoskodás a biztonságról, ezért a klímaváltozás ellen is tennie kell. "Az éghajlatváltozás tényei vitathatatlanok, és a helyzet egyre rosszabb" - írta a norvég politikus, rámutatva, hogy "az időjárás egyre vadabb, melegebb, szelesebb és nedvesebb", ami "világszerte nyomás alá helyezi a társadalmakat, mert fenyegeti élelem-, víz- és energiaforrásaikat".
A klímaváltozás veszélybe sodorja a NATO tagjainak biztonságát, ezért a szövetségnek jobban meg kell értenie a folyamatot, és a katonák kiképzésétől a műveletek tervezéséig figyelembe kell vennie valamennyi vetületét - tette hozzá Jens Stoltenberg, példaként említve, hogy a NATO iraki küldetésében szolgáló katonák az idén nyáron rendszeresen 50 Celsius-fok feletti hőmérsékletben dolgoztak. El lehet képzelni, milyen lehet ebben a forróságban egy teljes harci felszerelést viselő katonának, amikor támadás éri az egységét - jegyezte meg az MTI szemléje szerint.
A NATO-nak "alkalmazkodnia kell az új realitásokhoz", jobb felszerelésre, járművekre és infrastruktúrára van szüksége, és fel kell vennie hivatalos feladatai közé az éghajlatváltozás elleni küzdelmet, azzal a céllal, hogy erősítse tagjai és partnerei ellenálló képességét. Fel kell készülnie arra, hogy reagáljon a klímaváltozás okozta katasztrófákra, és az éghajlatváltozást gyorsító gázok kibocsátásának csökkentésében is "magasabbra kell helyezni a lécet" - hangsúlyozta Stoltenberg.
A szövetség a katonai hatékonyság erősítésének céljából régóta törekszik az üzemanyag-felhasználás hatékonyságának növelésére, és tagjai világszerte éllovasok a védelmi erők károsanyag-kibocsátásának csökkentésében, de ennél többre van szükség. Az első lépés a tagállamok támogatása lehet a védelmi erők kibocsátásának pontos mérésében, a következő lépés pedig önkéntes kibocsátás-csökkentési vállalásokról szóló megállapodások kidolgozása lehet - írta Jens Stoltenberg.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit