Francia lapértesülések szerint a Moody's Aa1-ről Aa2-re ronthatja le Franciaország államadósságának besorolását a gazdaság gyenge teljesítménye miatt. A párizsi pénzügyminisztérium cáfolta, hogy tudomása lenne a hitelminősítő e szándékáról.
A Moody's 2012-ben vette el Franciaországtól az elsőrendű, Aaa osztályzatot és idén augusztusban jelezte, hogy várakozása szerint Párizs nem tudja teljesíteni 2014-es költségvetési hiánycélját. (Ezt a francia kormány is beismerte a napokban - a szerk.) Elemzők szerint az utóbbi alapos érv a leminősítés mellett.
A francia kormányra nehéz idők járnak: szerdán bizalmi szavazást kezdeményeztek ellene, amelyet 269-244 arányban élt túl. Ez egyben azt is jelentette, hogy a szocialista kabinet elvesztette abszolút többségét a törvényhozásban. Korábbi támogatóinak egy része ugyanis a kritikus voksoláson a tartózkodást választotta. Ugyanakkor elemzők szerint a belső megosztottsággal küszködő kormánypárt egyelőre átvészelte a válságot.
Visszajön
A Hollande és a reformpárti Manuel Valls miniszterelnök azonban messze nincs túl az eléjük tornyosuló problémák megoldásának nehezén. A francia gazdaság stagnál, a munkanélküliségi ráta rekordszinten van és az államfő támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint 13 százalékra zsugorodott. Az utca embere a munkanélküliséget, különösen a fiatalok állástalanságát tartja a legnagyobb gondnak, miközben a gazdaság versenyképessége érdekében lazítani kellene a munkaerő-piaci szabályozást és vissza kellene fogni a költségvetési kiadásokat.
Várakozások szerint Nicolas Sarkozy volt államfő, akit 2012 tavaszán győzött le Hollande, két és fél év visszavonulás után a hét végén jelenti be, hogy visszatér Franciaország politikai politika porondjára.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák